... amikor a teljesség érzése már-már szorít, szinte fojtogat, hogy azt sem tudod, nevess, vagy morzsolj el egy visszagyömöszölhetetlenül kibuggyanó könnycseppet a szemed sarkában, amikor szerteüvöltenéd vagy elsuttognád, ami benned lakozik, a láthatatlan lélek tapinthatatlan mámorát...

...egy régvolt december, egy főtér, fabódék, macskakő, pára és köd: pára a forralt boros üstből, "köd az utcákon, köd a lelkeken" /Gárdonyi/: egymás mellett ültek egy alacsony asztalkánál, kéz a kézben; összefonódó ajkak, szinte szégyenlős csókok, visszafogott simogatások, sóvárgó mosoly, kortalan atmoszféra, szárnyaló lélek, közel a teljesség minden rosszat feledtető, pillanattöredékekre felsejlő, ritka érzéséhez...

Szerző: Literátor  2010.10.29. 23:14 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://literator.blog.hu/api/trackback/id/tr42408925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borisfedor 2010.10.31. 15:59:20

Ezer éves fa alatt ücsörgött a délutáni szűrt fényben, az idő elveszett fia a nosztalgia.
Azon töprengett, hogy mi is volt a kedvenc évszaka.

Literátor 2010.10.31. 17:01:24

@borisfedor:
Mégis itt van, megint, menetrendszerűen. Ha már nosztalgia... Öregszünk?
süti beállítások módosítása